Képzeljünk el egy országot! Az Isten szerelmére, ne Magyarországot! Nem. Mondjuk Bolíviát, vagy a Közép-Afrikai Köztársaságot. Megvan? Helyes. Akkor most azt is képzeljük el, hogy fent nevezett országok valamelyikében némi nézeteltérésünk támad a hatóságokkal. Nem, még ott sem lövik tarkón haladéktalanul az állampolgárt. Fair eljárás után lövik tarkón, mely eljárás során sérelmezheti a hatóság eljárását. Ezt megteszi a rendőrségen, ahová voltak szívesek a rend derék őrei előállítani, írásban, részletesen. Ilyenkor azt hihetnénk, hogy a rtendőrség majd jól szemétkukába dobja az egészet, mint az egyszeri vincellér kerékkötéskor, de nem. Az állampolgár cirka egy hónap múlva kap egy levelet a rendőrségtől, amiben "Úrhölgy"-nek nevezik (ez a megszólítás ismerős lehet Magyarországról, a '90-es évek elején volt igen nagy divatban, a rosseb tudja miért), és ezen levélben azt írást szignáló r. alezredes csodálkozásának ad hangot. Kifejti, hogy - emlékszünk? részletesen kifejtett panaszában - az állampolgár nem határolta körül, hogy a rendőri intézkedés mely mozzanatával nem ért egyet, szíveskedjék hiánypótlásban kifejteni, különben coki. Az esetben természetesen a megfelelő válasz az lenne, hogy "azzal nem értek egyet, hogy egyáltalán intézkedni teccettek, mivel nem követtem el semmit", de valószínű, hogy a bolíviai (esetleg közép afrikai) rendőröknek ez nem volna elég, tehát az állampolgár kénytelen lesz megint leírni ugyanazt, amit már a rendőrségen megtett, természetesen minden gyakorlati haszon nélkül. Egyszer már leírta, jobban részletezni nem tudja, mert azt azért mégsem veheti bele, hogy a vele szemben intézkedő járőrnek oltári büdös volt a szája. Ergo a rendőrség meg fogja állapítani, hogy a panasz alaptalan, coki.
Most akkor képzeljük el, hogy ismét csak a latin-amerikai (esetleg afrikai) országban vagyunk, ahol minket alkalmasint súlyosan (vö. 8 napon túl gyógyulón) bántalmaznak. Ezen országok fejlett jogrendjében az efféle cselekedet hivatalból üldözendő cselekménynek minősül. Csak hát az is megvan, hogy a rendőrök döntő többsége - legyenek bármilyen jól képzettek is - csekély orvosi ismeretekkel rendelkeznek, hacsak nem számítjuk azt, hogy ha telefonkönyvvel verjük az őrizetest, az nem látszik meg rajta. Rosszindulatú voltam, elnézést - rendőr ilyet nem csinál. Tehát ilyen esetben látlelet alapján dönti el a nyomozóhatóság, hogy könnyű, avagy súlyos testi sértésről van szó. Látleletet honnan szerzünk? Úgy van, attól az orvostól, abból a kórházból, ahol a sérültet ellátták. Ha nyomozási okokból kifolyólag a rendőrség kéri, nekik díjmentesen rendelkezésükre bocsájtják. Ha a sértettnek kell, mert úri dolgában másra már nincs is szüksége, neki fizetnie kell érte. Naná. Gondolnánk, hogy a rendőrség látlelet birtokában dönt az eset felől, és így küldi tovább a nyomozati anyagokat. Hát nem! A sértett kap egy szívélyes hangvételű levelet az illetékes bíróságtól, hogy könnyű testi sértésben hoztak végzést. Mert eldöntötték, hogy az és punktum! Innentől kezdve a feljelentőnek kell eljárnia, hiszen a könnyű testi sértés esetén az elkövető magánindítványra büntethető, tehát a sértettet terheli a vád bizonyítása, a vád képviseletében járó kötelezettségek, valamint 8 (nyolc) napon belül fizessen be 10.000 helyi pénzt, mint az vöcsök állat. Mert az az eljárási illeték, kezitcsókolom, és ha ezt nem tenné meg, a bíróság az összeget adók módjára úgy behajtatja, hogy a sértettnek ketté áll a füle. Mindezt egy olyan hangvételű levélben közli a tekintetes törvényszék, amit még egy rablógyilkos is kikérne magának.
Tehát adva van egy rendőrség, ahol nem nagyon tudnak olvasni. Adva van egy rendőrség, ahol orvosi szakvélemény nélkül is el tudják dönteni egy sérülésről: az nyolc napon belül, esetleg azon túl gyógyul-e. És adva van egy kiképzőőrmester stílusában kommunikáló bíróság, ahol nem kérdezik a rendőrséget: oszt mi a francra alapoztad a véleményed, hun a látlelet?
Persze lehet, hogy ez így van jól. És az is nagy szerencse, hogy mindez nem Magyarországon fordul elő.
