Gyertek, gyerekek, üljetek le szépen, a bácsi ma egy szomorú, ámde nem minden tanulság nélküli történetet fog elmesélni nektek. A mesének van valós alapja, egy része azonban a bácsi buggyant elméjének szüleménye és a bácsinak esze ágában sincs elárulni, hogy melyik. Egyrészt pont mindegy, másrészt a jóságos mesemondó bácsi nem akar még jobban kiszúrni a szegény kisgidával.
No de csak szépen sorjában!
Egyszer volt, hol nem volt, túl az Üveghegyen, túl a Csodavízesésen, ott ahol a kurta farkú Budai Gyula túr, volt egy Elvarázsolt Erdő. Ebben az Elvarázsolt Erdőben az állatkák békében éltek egymással, szeretetben és még a róka koma sem feltétlenül falta fel a nyuszikákat. Csak ha éhes volt. Meg ha nem jutott sütihez. Mert ennek az erdőnek a lakói, kedves gyerekek, nagyon szerették a sütit. Ezért aztán jó sok cukrászda is működött arrafelé, hogy mindenkinek jusson mignon. Így hát a macikák, a sünikék, a bagolykák, a ganajtúró bogárkák zabálták is két pofára a finomabnál finomabb sütiket és úgy nagy általánosságban mindenki boldog és elégedett volt.
Persze ahány cukrászda, édességbolt, annyi féle; nagy cukrászdák, sok asztallal, dúsan aranyozott kávéskanalakkal. És voltak kicsik, ahol nem fért el annyi sok vendégecske elegáns nagyestélyiben, a sütistányérok sem gyémántberakásosak és talán a cukrászaikat sem hívják meg az Elvarázsolt Erdő tévéihez, hogy celebállatkáknak süssenek-főzzenek.
Kicsi cukrászdák voltak ezek, és volt köztük egy, amiben az aranyos kecskegidák dolgoztak (a kecskemama szerepe mellékes a történetben, de az mindenképp a javára írható, hogy soha nem itta el a bevételt). Bizony, kedves gyerekek, nagyon finom krémeseket tudtak készíteni! És azok a zserbók... mmm... A kecskegidák látták, hogy mindenkinek ízlik amit sütnek, a kecskegidák hát nagy örömmel sürögtek-forogtak a konyhában.
De aztán, egy komor, nyirkos hajnalon a varangyos békák - akiknek egyébként kétharmados többségük volt az Erdei Tanácsban, mely tény egyedülálló az Elvarázsolt Erdő, sőt egész Óperencia történetében - úgy döntöttek, hogy kell nekik az a kis házikó amiben a gidák sütödéje működött. A gidák persze nagyon megijedtek, próbáltak beszélni a békákkal, vitték a vendégeiket is, akik mondták az Erdő urainak:
- Miért csináljátok ezt, varangyok? Mi nagyon szeretünk a gidákhoz járni, sőt, nagyon sokan nagyon szeretik őket, fincsi az isler, meg egyébként is.
De a békák vagy nem szerették a sütit, vagy nagyon kellett nekik a házikó, nem tágítottak. A kis gidák sírva csomagoltak össze és mentek világgá. Egyikük-másikuk munkához is jutott más cukrászdákban - persze sütit nem süthettek, csak mosogatni voltak jók.
Az egyik ki gida már korábban sem szerette a békucikat, na de ezek után!... Mesélte is mindenkinek az erdőben, hogy mit tettek velük és az állatok együttérzően hallgatták, sokan fel is háborodtak és mérges hangú leveleket írtak a varangyoknak, akik ennek persze nem örültek:
- Jól van, te gida - morogták az orruk alatt. - Nem tetszik a rendszer? Jól van, jössz te még a mi utcánkba!
Hogy, hogy nem, a szélnek eresztett gidák végül találtak egy üres házikót, amiról úgy gondolták, tökéletes lenne cukrászdának. Nosza, kapták magukat, intézkedtek, rendezkedtek, tettek-vettek és meg is szerezték maguknak az új cukit. Hát nagyon boldogak voltak, táncra is perdültek nagy örömükben, hiszen még a varangyok sem tettek keresztbe nekik és gyorsan egy mulatságot rendeztek, ahol megünnepelték szerencséjüket. Táncoltak hát, énekeltek, vidáman voltak - kivéve a kis gida, aki megpróbált szembeszállni a békákkal. Őt nem hívták meg pajtásai a muriba. Sőt, a cukrászdába sem hívták vissza.
- A kicsi gidát nem szeretik a békák - mondta a főgida a többieknek. - De ő tehet róla, miért nem tudta befogni a kicsi száját, mint mi?! Gondoljatok bele, gidák: ha ő is velünk fog tésztát gyúrni, krémet keverni, tortát díszíteni a békák még innen is kiraknak minket. Jó, nagyon finomakat tud sütni, de...
És a kis gida bekukucskált az ablakon. A cukrászda ablakán, amit annyira szeretett és ahol ő már nem kellett - csak azért nem, mert ő nem húzta be fülét-farkát, mint a többiek amikor igazságtalanul bántak velük.
Nem, kedves gyerekek, tanulság talán mégsincs. Hacsak az nem, hogy sohase adjátok fel, mert bizony a kis gida sem tette, elhatározta, hogy fog ő még igazán jókat sütni az állatkáknak. És az, hogy ne legyetek főgidák ha nyulak vagytok.
Mars aludni!
(képek: mommo.hu, sysy-aranylsz.blogspot.hu, ulokesmeselek.blogspot.hu)
